Stella Egyesület

Baráz józsef 1926 január 27-én született Füzesabonyban. Diplomáját 1955-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. Zenetörténeti, módszertani előadásai (Kodály módszer) a hazai rendezvényeken kívül külföldön is – elsősorban Németországban és Olaszországban is igen népszerűek voltak.

"Minden akartam lenni, csak éppen muzsikus nem"

Baráz József karnagyot valamikor tavasszal ismertem meg, amikor a budapesti Láng Művelődési Központban hangversenyt adott a Stella Koncertkórus Egyesület. Ott a színpadon csak úgy sugárzott belőle az energia. Mint ahogyan fél évvel később, amikor a szerkesztőségben kalandos életéről mesélt.

Az orvosok az összes kórleírásban azt nyilatkozták, hogy Heine-Medinem van. Tizenegy hónapos koromban kaptam egy csonttuberkulózis-fertőzést, melynek a sipoly (a begyógyult seb) maradványai ma is látszanak a bal lábamon. Valószínűleg elkezelés történt – kezdi élettörténetét Józsi bácsi, merthogy arra kért, a hivatalos „karnagyúr” helyett inkább így szólítsam. – Gyermekkoromban azután különböző térdműtéteken is átestem. Jóllehet Füzesabonyban születtem, de családunk egészen kis koromban a fővárosba, jelesül Pestújhelyre költözött, így az akkori Nyomorék Gyermekek Otthonában az egyik orvos az állandóan zsugorodó térdemet bemerevítette. Tudniillik akkoriban még nem volt „divat” az ízület pótlása.

Hol és mikor kezdődött a zeneszeretete?

A négy elemi után gimnáziumba kerültem, ahol beléptem a Regnum Marianum cserkészcsapatba. Kiderült, hogy szép szopránhangom van, mi több, énekversenyeket nyertem, a jó Isten ugyanis abszolút hallással áldott meg. Ahogy mondani szokás, mindent láttam és hallottam. Így tehát rögvest kórustag lettem. Zeneileg azonban teljesen autodidakta voltam, mivel azokban az években képzésben nem részesültem. Őszintén szólva, minden akartam lenni, csak éppen muzsikus nem. A második világháborút nagyjából megúsztam (mozgássérültségem ellenére azért mégis behívtak katonának), amolyan tessék-lássék módon kisegítő karhatalmista voltam. Megszöktem, de elkaptak, egy hetet még a Margit körúti „kies” intézményben is eltöltöttem. Később az egyetemi rohamzászlóaljtól szintén leléptem.

Miként alakult további élete?

Mit mondjak, igencsak kalandosan. Édesapám 1945-ben rablógyilkosság áldozata lett; mostohaanyámmal és húgommal maradtam. 1947-ben disszidáltam a haverokkal, mégis három hét elteltével visszajöttem. Az egyetemen egyébként orvostanhallgatóként kezdtem, de mivel pénzem nem volt, átmentem a bölcsészkarra, magyar-francia szakra. Majd azt is ott hagytam, és beiratkoztam a jogra. Azért, mert mellette lehetett dolgozni. Bírósági titkár lettem, kívülről tudtam a büntető törvénykönyvet, az ügyvédek hozzám fordultak tanácsért. A bíróságnak volt egy énekkara, természetesen azonnal beléptem. Valamilyen szokásos ünnepségre készültünk, amikor a dirigens, egy pedagógus hölgy váratlanul megbetegedett. Bolondozva azt mondtam: „ne vacakoljatok, majd én vezényelek”. Nem akarok dicsekedni, de vastapsot kaptam.

A nézőtéren ült egy úriember, behívott a kórusiskolába, ahol pillanatok alatt négy énekkart bíztak rám. Otthagytam a bíróságot. Gyűlöltem a politikát, de időközben elvégeztem a diplomácia szakot. Megnősültem, a kisfiunkat, aki most egy nyomdaipari cég tulajdonosa, el kellett tartani a társbérletben. A karnagyi fizetésemből éltünk. Volt egy remek kis együttesem Kispesten, elindultunk egy országos versenyen, ahol második helyezést értünk el. Odajött hozzám Vásárhelyi Zoltán, a hazai karnagyképzés felülmúlhatatlan mentora, és azt kérdezte: „Te ki vagy, hol tanultál?” Tudniillik feltűnő volt, hogy olyan nagyok mellett, mint Darázs Árpád, Vass Lajos, én is megjelentem. A tanár úr rögtön kiadta a parancsot: „Holnap jelentkezz a Zeneakadémián!”. Nos, míg másokat az előkészítőre, engem azonnal az első évfolyamra vettek fel. Erre szoktam Ovidius szavaival élni, miszerint akit az Istenek tanárnak szántak, az is lesz. Voltam zenei szakreferens a bányászszakszervezetben, a Szakszervezetek Országos Tanácsa Zenei Tanácsának munkatársa, miközben soha egyetlen szakszervezetbe nem léptem be. Tanítottam a Rákóczi Katonai Középiskolában is. Elvileg nyugalmazott gimnáziumi tanár vagyok, a budakeszi gimnáziumban azonban ma is tanítok. Ezen kívül Németországban és Olaszországban számos zenetörténeti, illetve módszertani előadást tartottam.

Kik voltak híresebb professzorai?

Elsőként Kodály Zoltánt kell megemlítenem, de tanított Bárdos Lajos, Szőnyi Erzsébet és Vásárhelyi Zoltán is. Bárdos Lajos, aki nagyon szeretett, jegyezte meg, ha a partitúrába valamelyik kolléga nem írta be a dinamikai jelzéseket: „kérdezzétek meg Baráz Jóskát, ő, tudja”.

1977-ben saját kórust alapított, amely napjainkban a Stella Egyesület nevet viseli.

A repertoárunkban – a legjelentősebb magyar szerzők mellett – reneszánsz, barokk, klasszikus egyházi, világi művek, sőt spirituálék és jazzfeldolgozások is szerepelnek. A több mint huszonöt esztendő alatt bejártuk egész Európát, megfordultunk az Egyesült Államokban is. Örökké emlékezetes marad számunkra a vatikáni szereplésünk, amelyen II. János Pál pápa őszentsége személyesen fogadta és áldotta meg a kórust.

Sajnos Józsi bácsi - szeretett karnagyunk - 2012. szeptember 21-én életének 87. évében elhunyt.